http://www.youtube.com/watch_popup?v=EoBTuIsB3ls&feature=share

Itt még nem jártam korábban, ahol ezt találtam. Nem valószínű, hogy visszajárnék, de ez az összeállítás a szép mozgás dícsérete - aki szereti, nézze, érdekesen mesél is!

Esetleg valaki felismeri?

https://picasaweb.google.com/stali0812/2011December2012Januar#5699711496427543490

Tegnap a napköziben a blogtalálkozósok különféle meglátással adóztak ennek a figurának, de igazi megfejtést egyikőnk sem tudott adni. Ámbár mindenkinek a sajátja lett az igazi - pl: mi ez? Lélektani teszt?

Előző nap még egy kis disznólkodás, és estére már jöttünk is - még aznap ágyba kerültünk. Így aztán pénteken nem is keltünk föl hajnalban, de délelőtt mégis sokat intéztünk itteni teendőinkből. A blogtalis sütit meg hoztuk, azt már csak megenni kellett délután. El is fogyott, rendesen! Örülök, hogy ismét lehettünk együtt.

A napok peregnek gyors egymásutánban, a beszélgetések, találkozások meg hiányoznak belőlük.

Hiánypótlás! Napközis találkozó - hogy mindenkinek legyen lehetősége egy kis beszélgetésre - először mához egy hétre 20-án, pénteken; majd ismétlési lehetőség 25-én, szerdán, ugyanott.

Ezennel ünnepélyesen megnyitom a 2012. évet. Bízni szeretnék a jövőben. Mert hogy lesz, az bizonyos, de hogy milyen? Majdnem az is bizonyos. Ja, dohányozni nem szabad odabent. De talán ez a legkevesebb gond a várhatóak között.

Na, milyen kecsegtető kilátásokkal invitálom a népet? Viszont az bizonyos, hogy szeretettel várom a résztvevőket!

Volt még  néhány kockasajt, amit nem ettünk meg a szanis időszakban, csak adták, mert az egészséges.  Ha már kaptuk, nem hagytuk ott, viszont sehogy nem került sor a megevésére. Ám nagy gyakorisággal kénytelen vagyok sütni egy kis sós valamit, mert szinte azonnal faljuk föl, ahogy elkészül. (A többit is, ne tessék aggódni. Az édes is elfogy.)

Nézegettem a recepteket és úgy találtam, az a 15 dkg liszt és ugyanannyi vaj nálam nem mással, mint a lereszelt kockasajtokkal képezi a következő adag pogácsa-félét. A webkonyhás receptben boszorkányosság is van, nálam lehet, hogy csak ezek maradnak az összetevők. De a kötelező hűtése még csak most kezdődött, a töprengés is a várható állagáról.

Hajnalban kisütöm. Hadd legyen holnap itthon egy kis nasi. (A tegnapi hirtelen felindulás muffin volt, mert aszalt sárgabarackot kaptam. Az meg nagyon jó volt benne.)

A Nagy beleszeretett a Valdstejn-kertbe. (Nincs ezzel egyedül.) Mégpedig úgy szeretné látni, hogy talpig virágzik minden. Így aztán időpont és úticél keresésbe fogtam, s június vége tájt találtam egy igen kedvező áron mért prágai utat.

Ma le is kötöttük. Azzal a halvány reménnyel, hogy megunom Prágát. (Hiú ábránd, de nem ragaszkodom a gyakori ottléthez. Mehetünk a Mátrába, a Bakonyba, akár a Mecsek sem rossz kirándulóhely. Igaz, a sörözéshez vagy viszünk magunkkal, vagy megvárjuk, míg az erdőből kijutunk valami kocsmához.)

Ebben az évben még nem jártam sem Prágában, sem erdei kiránduláson. Holott tavaly ilyenkor már a karomat is eltörtem! Igaz, ez nem hiányzik.

Viszont tervezek napközis délutánt a hónap folyamán, bár a napját még nem tudom.

Meg nem tagadva új utak iránti vágyamat, pénteken még kaptam egy kiruccanást, hogy 2011. ne múljon el egy régi adósság teljesülése nélkül.

A testvérváros Szabadkán még sosem voltam, csak hallottam hírét, hogy a szecesszió egyik gyöngyszeme, méretében, hangulatában erősen emlékeztet Szegedre. Nosza, induljunk!

Hajnali busszal mentünk, reggel a városközpontban megszereztük aktuális térképünket, kaptunk a készséges fiatalembertől a Turinformnál instrukciókat a látni-, enni- és innivalókról, majd nekiindultunk a felfedező útnak. Először is megtudakoltuk, hogy a Városházát mikor lehet megnézni belülről - normális esetben naponta, délben indul vezetés, ez a nap már nem volt normális. Rendezvény miatt ide nem engedtek be minket. Nos, akkor nézzük meg, hol fogunk ebédelni, s ami addig utunkba esik, azt természetesen máris nézzük. Emígyen biztosítva helyünket délre, mentünk további gyönyörűségeket fedezni fel. Közben hol kérdezősködtünk, hol magunktól láttunk meg egy-egy "Oda nézz!" élményt. Így jutottunk be pl. a tejpiacra, ami a virágpiacban folytatódott, holott a cél a Zsinagóga volt. No, az sem maradt ki, jól körbejártuk és sajnálkoztunk, hogy a betört-belőtt ablakok jelzik: a rekonstrukció még csak most kezdődik. De a Szerb templom nyitva volt, és ahol utunkat kezdtük: a Székesegyház is bejárhatónak bizonyult. Majd a képek közelebb hozzák a mi élményeinket, ha valakit érdekel, milyen is a szecesszió vajdasági bölcsője. Minket hol a Felvidék hasonló korú részleteire, hol már bejárt egyéb területekre emlékeztetett. Délután megpróbálkoztunk egy korábbi busszal hazajönni, mondván, mi mindent láttunk, amit akartunk - na, a busz az orrunk előtt fordult ki és távozott a városból. Így aztán egy addig nem járt útvonalon visszaindultunk, hogy megállapíthassuk: hála a Volán minket itthagyó járatának, újabb szépségekkel gazdagodhattunk. Világjáró rutinunkhoz híven egyetlen dinár sem volt velünk, ami itt azért nem a legjobb ajánlólevél. Mert a Tisza Volán járatára szóló jegyünk mellé szükséges volt peronjegyet is váltani, amit kizárólag dinárban lehetett fizetni - úgy kell nekünk, hogy egész nap be nem váltottuk azt a szegény 5 euróst, az itteni trafikos igen pofátlanul közölte: ha kell, kell, ha nem, neki nem érdeke beváltani. Igaz, a veszteségünk egy pisilésre sem lett volna elegendő, de bosszantott a mód, ahogyan kezelt. Igaz, a Városi Múzeumban sem tudtuk a belépőt befizetni, viszont a fiú úgy döntött, nézzük csak meg - ő kettős állampolgár, itt van itthon, de lehet, jövőre ő is jön át a testvére után, hozzánk.

Ma azonban még van egy kevés dolgunk, mielőtt átlépnénk a következő évbe.

Mindenkinek jó szórakozást, egy újabb évet, amibe jusson jó is!

Mert számunkra tényleg nem szólt a hatalmas költekezésről és töltekezésről, bár nem haltunk éhen, sőt, szeretteink között jól is laktunk az együttes étkezések során.

24-én összcsaládi ebéden voltunk, mindössze 17 fő jelenlétével - a jelenlévő generációk száma 4. (Képek ekkor készültek, igaz, nem sok, de látható a hangulat.) Este átmentünk a Nagyhoz, itt is volt 3 generáció, mert az Unoka is anyjával töltötte ezt a napot, mi meg, mint öregek, derekasan megfeleltünk a hihetetlenül finom vacsorának, majd a ki-kicsoda játéknak. 25-én is volt háromgenerációs ebéd, itt a kisebb unokák jelentették a fiatalságot, szüleikkel ötvözve, mi meg a vendéglátók voltunk. A nagyobbik kisunoka még visszakiabált az utcáról: szép volt a karácsonyotok!, mi pedig boldogan nyugtáztuk az elismerést. 26-án ismét a Nagy volt a vendéglátónk, és egy kártyaparti zárta az ünnepet.

Ja, bejgli nem volt. Marad az együttlét hangulata, öröme, ami bármilyen tárgyi emléknél mélyebben marad meg bennünk.

Na, kezdhetem újra.

És Benke Laci bácsi épp valami sósat süt. Szinte sajnálom, hogy a receptek jelentős része számomra iránymutatás, amitől el fogok térni, ráadásul bármily sikeres az egyik verzió, sosem jegyzem meg, mi és mennyi volt az a nagyszerű. (Kivétel: a kefíres. Ámbár az sem lesz kétszer egyforma.)

Nem kellene elkapkodnom, mert megint nem marad az ünnepi asztalra!

No nem a sörkiflire (Horváth Ilona, némi módosításokkal), mert az szinte automatizmus.

Hanem a muffin. Mert van egy 12 darabos szilikon forma, amibe igen pompásan illik az egyetlen (a mai változatban: málnás) 150 gr-os joghurt, az 1 tojással, az 1 joghurtos pohárnyi cukorral, valamint 2 joghurtos pohárnyi liszttel, melyben a fél csomag sütőpor is helyet talál, no meg a fél (ugyanezen) pohárnyi étolajjal kikeveredik a massza. És épp annyi helyre lehet szétkanalazni, amennyi várja a sütnivalót. Ja, most szórtam bele egy kis szeletelt mandulát is.

Merem ajánlani mindenkinek, aki hozzám hasonlóan nem a sütemények értő anyjaként híresült el. Elrontani nem lehet, a mennyiség fokozható, az arányok változatlanok. Ja, eredetileg másfélszer ennyi a cukor benne. Nekünk sok és a csökkentett mennyiséggel is szépen megsül.

A világba csicsás műfenyőhöz meg hozzászokott a szemünk. Bármily randa, valahol megkedveltük - és a Kisangyal is szivesen álldogál alatta. Épp csak a piros fényeit nem tudom elkapni, pedig az a leglátványosabb!

A múlt héten elintéztem otthoni teendőimet, aztán igyekeztem hazajönni.

Jutalmul a hét végén még sétálni és körülnézni is voltunk, néhány fotóval igazolva, hogy az adventi hangulatot lakáson belül és lakáson kívül egyaránt megtaláljuk.

Meséltem, hogy otthonlétem alkalmából egy termékbemutatón adtak terítőt is - nos, ennek felirata és a nevezetes textília mintája szerencsésen elkerülték egymást. Ezt azonban csupán a Nagy vette észre, mármint a feliratot (RSz nagyobb örömére a felirat szólt a húsvéti nyúlról!, szerencse, hogy ezt nem látja), de hatalmasat derültünk rajta mindhárman, akik láttuk. Az öröm terjesztése érdekében kép készült, melyet a szokásos helyen lehet megtekinteni.

Nagy ráérésemben még otthon sütöttem pogácsát és püspökkenyeret, mondván, gyakorolni sem árt ezt a művészetet. Nem lehetett sok bajuk, mert egy falat sincs már ezekből.

A sokéves álmunkat idén fogjuk megvalósítani. Ajándék, hogy lehetünk együtt. Na jó, a kiskorúak kapnak valami apróságot, de az összes többi (ők vannak lényegesen többen!) számára az az ajándék, hogy segíthetnek. Teríteni, tálalni, leszedni. És tőlük ajándék, ha békében beszélgetnek. Elvégre a szeretet ünnepe is a karácsony.